Még mindig zaklatott volt, mikor belépett a zuhany kabinba. A hideg víz kicsit lenyugtatta, de lobbanékony természetét nem volt ilyen könnyű lecsillapítani. Gyűlölte, hogy örökké a "Halott anya" bélyeget kell a homlokán viselnie. Nem mintha nem hiányzott volna neki szörnyen a mosolygós, szöszke anyukája, mert dehogynem! Sasha nélkül az élet nem volt többé élet a Radens-villában. De azt nagyon unta, hogy az emberek azt gondolták, ő, a szegény félárva csak egy szerencsétlen, szomorú kislány, aki nem képes vigyázni magára. Ó, pedig ha tudták volna...! Százszor meg százszor kívánta, bár tudnák a szomszédok, hogy ő, Natalia Radens, az elkényeztetett csitri este tíztől éjjel kettőig kemény tréningen vett részt a hátsó udvarban kiképzője, az öreg Antony Madden társaságában. A jó, öreg Antony, aki egy édes öreg bácsi volt, és tökéletesen értett a fegyverekhez. Nem hiába volt ő fénykorában nagyszerű bérgyilkos! És most, hogy már kiöregedett a szakmából, Nataliát tanította eme sötét szakma minden fortélyára. Nat pedig nagyszerű tanítvány volt.
Most azonban Nataliának készülődnie kellett. Mint suli-hercegnő, és mint gazdag lány, elvárták tőle, hogy mindig tökéletes legyen, s ő teljesítette is a kötelességét. Ezen a reggelen egy horgolt, fekete pólót és egy vajszínű, magas derekú, combközépig érő, buggyos miniszoknyát vett fel, friss reggelre való tekintettel harisnya nélkül. Belebújt kedvenc fekete, pántos magas sarkújába, és egész alakos tükréhez lépett. Végignézett magán. Igazi, szőke bombázó hatását keltette, s az is volt, ezt jól tudta magáról. Hosszú, szöszi haját kifésülte, míg az selymes és fényes nem lett, s egy fekete, hosszú csattal lazán feltűzte. Bepúderezte tökéletes arcbőrét, szemeit erősen kihúzta, s hosszú, göndör szempilláit is kifestette. Ajkaira halvány rózsaszín szájfényt kent, s elégedetten nézte tükörképét. Így kell kinéznie egy milliomos kislányának. Betette gyémánt fülbevalóit, s végigsimított a nyakában lógó ezüst lánc szív-medálján, melyet születésekor az anyjától kapott. Ilyenkor mindig könnyek gyűltek a szemébe, ha csak eszébe jutott, milyen odaadóan és feltétlenül szerette őt Sasha. Gondolatait elterelvén, elkezdte tágas, vajszínű válltáskájába dobálni a holmiját. Neszesszer, fésű, tükör, pénztárca, iratok, és egy zsebkés. Ezek mindig nála voltak. Aztán felkapta telefonját az éjjeli szekrényről, s bepötyögött egy üzenetet:
Öt perc és előttetek vagyok. N.
Az SMS-t Mary Ewellnek küldte, a legjobb barátnőjének, akit minden reggel felvett suliba menet. Leszaladt a lépcsőn, és odaköszönt apjának, aki viszont komor tekintettel meredt telefonjára, s észre sem vette a kislányát.
- Apu? - lépett közelebb aggódva a lány. Mark ekkor, mintegy észbe kapva, hogy nincs egyedül, rámosolygott lányára.
- Nati, nem vagy késésben? - próbálta az ajtó felé terelgetni a lányt, aki viszont vadul rázta a fejét.
- Dehogy vagyok! Mondd el, mi történt! - követelte összehúzott szemöldökkel. Mark felsóhajtott.
- Mr Madden unokahúga, Shania telefonált. Antonyt ma holtan találták a lakásán. Azt mondják, szív infarktus... - mondta, együttérző tekintettel Natalia vállára téve a kezét. Az csak levegő után kapkodott.
- Antony meghalt? Akkor most velem mi lesz? - sipította, pár oktávval magasabb hangon. Apja megnyugtatóan mosolyodott el.
- Már intézkedtem. Az új kiképződ ma éjjel érkezik - mondta, s kitessékelte a lányát az ajtón. Nati megnyugodott. Jól van, hál' Istennek, kap egy újabb kiöregedett bérgyilkost, aki tapasztalatát és tudását majd átadja neki. Békés lélekkel szállt be gyönyörű, fekete Mercedes cabrio-jába, mely már a ház előtt állt. Az egyik őr kinyitotta Nati előtt a kaput, aki így akadály nélkül hajtott ki a csendes, néptelen utcára. Két sarokkal odébb, megpillantotta a gyönyörű, sárga házat, mely majdnem akkora volt, mint az övüké. Itt lakott Mary, a fehér kerítés és az úszómedence mögött. Maryt az anyja egyedül nevelte, miután elvált milliárdos férjétől, akitől jókora vagyont kapott a váláskor, valamit gazdag édesapjától is sokat örökölt, és, természetesen, mint topmodell, jól is keresett. Mary pedig örökölte anyja szépségét. Félvér lány volt, kínai anya és amerikai apa gyermeke, egy tökéletes egyveleg. Hosszú, sötétbarna haja, és anyjáéhoz hasonló barna, vágott szemei voltak, hosszú lábai és telt keblei, vékony dereka. Rengeteg srácot megkaphatott, s meg is kapott, ezért illették gyakran a ribanc jelzővel, de ő nem törődött vele, Natalia pedig mindig megvédte.
Most a lány már az út szélén állt, feszülő, hófehér vászon nadrágban és egy virágos, mélyen dekoltált trikóban, mely tökéletesen passzolt táskájához és telitalpú szandáljához. Vigyorogva várta, hogy Natalia megálljon előtte a kocsival, s mikor ez megtörtént, örökmozgóként ugrott be barátnője mellé.
- Nat! Szia! Képzeld, tegnap éjjel felhívott a srác, tudod, akiről meséltem, hogy kavargatunk... Kezdenek komolyra fordulni a dolgok! Az éjjel például azt mondta... - és elkezdődött a véget nem érő istenítése ennek az idegennek. Natalia nem ismerte, mivel új volt a férfi a városban, de Mary totál bele volt zúgva, s másról sem tudott beszélni, mint róla. Nati hagyta, hogy barátnője hangját az agya háttérbe szorítsa, és inkább a rádióból szóló kellemes dallamra összpontosított. Mary végtelen áradozását a telefonja csengése szakította félbe. Bosszúsan kotorászott a táskájában.
- Ez ma reggel már a negyedik! Az eddigi három mind valami tahó volt, fogalmam sincs, honnan tudták meg a számomat! - átkozódott, mialatt előhalászta gyönyörű, hófehér Samsung Diva-ját, s megnyomta a válasz gombot. - Igen? Igen, én vagyok. Micsodaaa? - sipította. - Te faragatlan tuskó! Szórakozz azzal, ami a lábad között van, már ha van ott valami! - kiabálta, s lecsapta a telefont.
- Mi a baj? - nézett Natalia aggódva barátnőjére.
Nati jól tudta, mire gondol.
- Mary, ez nem lehet véletlen. Valahol meghirdettek téged - közölte barátnőjével a tényt, mialatt leparkolt a suli parkolójában. Kiugrottak, Nati pedig bezárta a kocsit.
- De kicsoda? - kérdezte hitetlenkedve Mary, de még ki sem mondta a mondatot, egyből megváltozott az arckifejezése. Gyilkos düh ült rajta. - Megölöm! Esküszöm, ha kiderül, hogy ő volt, megölöm!
- Ki? - kérdezte Nat tanácstalanul. Mary úgy nézett rá, mintha teljesen meghülyült volna.
- Hát szerinted? Lex, ki más! Még mindig morcos, amiért szétkürtöltem, hogy nem állt fel neki... Tudod, mikor szakítottunk! Tuti, hogy ő volt! De hol hirdethetett? - gondolkozott el. Natalia látta a rációt abban, amit barátnője mondott, és már tudta is, hol lehet a "hirdetőfal".
- Gyere - húzta maga után Maryt, s a suli felé indult. A fiú WC-ig meg sem állt, s belépett az ajtón. Odabent fertőtlenítő erős szaga csapta meg az orrát, és pár srácot pillantott meg. Az egyikük épp kokain-csíkot szippantott fel a mosdókagyló széléről, a másik kettő pedig a belső falon bámult valamit, mindkettőjüknél telefon volt, és nagyokat röhögtek. Mikor megpillantották Natalia jéghideg arcát, elhallgattak, s arrébb léptek. Nat nem tévedett. A fehér falon fekete filccel írva ezt a feliratot látta: Mary Ewell, elérhető áron! , és a barátnője száma. Düh lett úrrá rajta. Az ő kicsi, édes Mary-jét ne bántsa senki! Ebben a percben már tudta, hogy Lex nem csak Mary, de az ő haragjának is a célpontjává vált.
- Kitekerem a nyakát! Esküszöm, ezt nem ússza meg szárazon! - kiabálta Mary őrült dühvel. Natalia ritkán látta dühösnek jószívű, mindig vidám barátnőjét, de most határozottan az volt. Nat mellé lépett, és átkarolta.
- Nyugi, M. Majd én elintézem. Inkább menj fel a titkárságra, és mondd meg, hogy Alex Marin szándékosan rongált a fiú WC-ben - kacsintott bíztatóan a lányra. Annak felcsillantak a szemei.
- Azt bizonyára nem fogják elnézni apuci pici fiának... - morfondírozott, mire barátnője lelkesen bólogatni kezdett.
- Gondold csak át, micsoda szégyen lesz neki, mikor szemetet kell szednie az udvaron, délután! - adta a lovat Mary alá. - Na, menj fel szépen - terelte ki a csajt az ajtón, ő maga pedig a bosszún kezdett gondolkozni.
Mire kiötlötte a tökéletes tervet, már az ötödik órájának is vége volt. Lex büntetése az lett, hogy letakarítsa a csempéről a feliratot, írásban bocsánatot kérjen Marytől és egy hónapig minden délután szemetet szedjen az iskolaudvaron. Mary természetesen nagyon elégedett volt, de Natalia tudta, hogy a fiú bosszút fog állni, ezért kezébe kellett vennie az ügyet. Már ki is tervelte, hogy ijesszen rá a fiúra, csak azt kellett megvárnia, hogy beesteledjen. Addig kellemesen elütötte az időt. Délután háromig voltak órái, utána röpi edzésre ment, mely lekötötte energiáit. Amint az edzésnek vége lett, egész pontosan ötkor, Mary már a suli előtt várta. Bepattantak Natalia kocsijába, és behajtottak a belvárosba, a legdrágább, legnépszerűbb kávézóba. Jeges kávéjukat szürcsölgetve írták meg házifeladatukat, és készültek fel másnapra. Ez mindig így ment. Az elit suli velejárója, hogy rengeteget kell tanulni, de Nat és Mary ezt is kellemessé tették egymásnak. Mindketten éltanulók voltak, bár ez Maryn nem látszott, kirívó viselkedésén és faragatlan modorán, de hihetetlenül okos kislány volt.
Miután kitette Maryt a házuk előtt este nyolckor, már a lemenő nap fénye festette vörösre az ég alját. Nat tudta, hogy maximum egy óra, és az éjszaka sötétje majd őt jótékonyan elrejti az emberek elől. Abban már nagyon jó volt, hogy csak az lássa meg, akit ő akar, de a sötét sokat segített ezen. Kivéve a szőke haján, mely világított a sötétben, de már azt is orvosolni tudta. Megvárta, míg az egyik rotweileres őr kinyitotta neki a kaput, aztán bejárt a ház elé. Onnantól a garázsig Dorothy, a cseléd férje, James vitte be a kocsit. Natalia besétált a kétszárnyú bejárati ajtón, apját sehol nem látta.
- Jó estét, Miss Natalia! - hallott meg egy kedves hangot a konyha felől.
- Szia, Dorothy. Apa itthon van?
- Nincs, Miss Natalia. Parancsol valamit enni? Csirkesalátát készítettem vacsorára magának - mosolygott kedvesen a nő. Nat bólintott, és leült az ebédlőasztalhoz, a hatalmas, gyönyörű csillár alá. Dor hamarosan felszolgálta a vacsorát, ő pedig gyorsan fogyasztotta el. Sietve ment fel a szobájába. El kellett ezt intéznie, még mielőtt az apja hazaér. Tudta, hogy soha nem engedné, hogy Natalia parancs nélkül ilyen akciót hajtson végre. Gyorsan kibújt ruháiból, és lemosta sminkjét. Szekrénye hátuljában volt egy kamu-fal, amit ki tudott venni. A fal mögött csupa álcázási cucc rejtőzött, Nat ki is vett egy fekete, rásimuló vászonnadrágot, egy lapos sarkú, fekete bőrcsizmát, és egy fekete, hosszú ujjú pólót. Szőke haját szoros kontyba csavarta a tarkóján, és bement a fürdőbe. Az általános szépészeti kellékei mögött, a szekrényben megtalálta a cuccokat, amiket keresett. Egy különleges sprayt fújt a hajára, melytől az fénytelenné és sötétté vált. Arcára mattító alapozót kent, ajkait sötétre rúzsozta, szemeit feketével vastagon kihúzta. Már csak egy lépés volt hátra. Elővette a kis dobozt, melyben rengeteg pár kontaktlencse rejtőzött. Mivel neki nagyon kék szemei voltak, apja szükségesnek tartotta színezett kontaktlencsék viselését akciók közben. Zöldeket szokott viselni, mivel így szeme valami furcsa, fakó barna színben tündökölt, ami nem volt feltűnő. Amint mindennel végzett, az ágyához sétált, s kihúzott egy fa ládát az ágy alól. A ládában pisztolyok, hangtompítók, egy puska és egy egész kés-és dobócsillag-arzenál rejtőzött. Kivett egy közepes hosszúságú kést, és azt tokjával együtt csizmája szárába csúsztatta. Felvette fekete kesztyűjét, aztán kiugrott az ablakon.
Keresztül szaladt az udvaron, és a kerítést átugorva, a házak mögött, a kertek alatt folytatta útját. Balszerencséjére, Alex Marin nem itt, a gazdag negyedben lakott, hanem a belvárosban. A legelső tömbháznál megtorpant, és felmászott a tűzlétrán annak legfelső szintjéig. Onnan már könnyedén feltornázta magát a lapos tetőre. Ezután itt, hatemelet magasban tette meg az út hátralévő részét, mígnem elért ahhoz a hatalmas, fényűző tömbházhoz, melynek legfelső emeletén Alexék luxuslakása foglalt helyet. Tudta, melyik lehet Lex ablaka, így azon ugrott be, mivel az nyitva is volt. Mondjuk úgy, Lex nem kicsit lepődött meg, mikor a tükörképe mellett egyszercsak megpillantotta Natalia gyönyörű arcát, és a kést a torkánál.
- Mi a... Ki vagy te? - kérdezte rémülten. Nat nevetett. Nem csoda, hogy ez az együgyű nem ismeri fel...
- Nem lényeg. De nagyon rossz ember levesébe köptél - morogta a fiú fülébe. Az remegni kezdett.
- Mit csináltam? Az a középiskolai ribanc? Annak nem lehet ekkora hatalma... - tátogta hitetlenül.
- Ó, Lex, dehogynem. Azt hiszed, képzelődsz! - húzta végig a kés élét finoman a srác nyakán. Az megremegett, pedig a penge még csak meg sem sértette a bőrét.
- Ajánlom, hogy soha, soha többé ne merészelj ártani Mary Ewellnek, különben ez a penge nem a lámpafénytől fog csillogni - lehelte áldozata fülébe, s mire az felocsúdhatott volna, ő már kinnt is volt az ablakon. Az utcán sétálva kibontotta a haját, és útközben kivette lencséit. Mire visszaért a házukhoz, kiszellőzött a feje. Ügyesen beugrott a kerítésen, aztán felmászott az ereszen, egész az erkélyéig. Onnantól már besétált a hatalmas üvegajtón át hálójába, ahonnan első útja a fürdőbe vezetett.
A zuhany alatt nagyjából egy órát állt, megmosta haját, lemosta a festéket az arcáról, ellazult. Mikor kilépett a kabinból, egy új embernek érezte magát. Fehér csipkefehérneműbe bújt, aztán kivette szekrényéből egyik hófehér, comközépig érő, csipkés hálóingjét, melynek hosszú, csipke ujjai voltak és mély dekoltázsa. Hosszú, szőke haját kifésülte, és kiült az erkélyére I-Podjával és egy jó könyvvel.
Nagyjából egy óra múlva, Dorothy kopogott be az ajtaján.
- Miss Natalia! Az apja hazaért, és szeretne beszélni magával! - mondta csendesen.
- Köszönöm, Dorothy. Mondd meg apának, hogy mindjárt megyek - és felkelt a fonott székből. Felkapta földig érő, fekete, totálisan átlátszó köntösét, és fekete, magas sarkú papucsát. Haját egy hosszú, fekete csattal tűzte lazán tarkójára, aztán lesétált a lépcsőn. A hallban apja mellett egy fiatal férfi állt. Sötétbarna haja és gyönyörű, csokibarna szemei, markáns arcvonásai, kisportolt teste volt. Szó mi szó, elég jól nézett ki. Nat kíváncsian nézett az apjára.
- Natalia, tudod, hogy Antony Maddenre ma holtan találtak - kezdte apja. Bizonyára a fiú valami rokon-féle. - És tudod, hogy valakinek át kell vennie az ő helyét az életedben. Hadd mutassam be Damien Andrews-t, az új kiképzőtisztedet - mutatott a srácra. Mi a szösz?
- Apu, ezt te sem gondolhatod komolyan - mosolyodott el lenézően. Ugyan, mi tudhat ez a pasi, amit ő nem? - Mennyivel idősebb nálam? Max két évvel? Na ne nevettess! Mi újat mutathat ő nekem?
- Natalia, viselkedj! - mordult rá Mark, de a fiú előbbre lépett.
- Hagyja, Mr Radens. A lánya majd magától rájön, mekkora hülyeséget beszélt, már megbocsásson. Én meg nem sértődök meg ilyen könnyen. Szia Natalia - fordult a lány felé, féloldalas, huncut mosollyal.
- Ez hihetetlen! - rázta a fejét Nat, és dacosan elfordult. - Apu, remélem ez az elmebaj csak átmeneti, és holnapra kialszod.
- Natalia, menned kell edzeni! - kiáltott rá az apja.
- Nem, nem kell. Antony ezt a napot úgyis mindig szabadnapnak adta ki.
- Nos, én nem fogom - szólt közbe Damien, mire Natalia lesújtó pillantással jutalmazta, amin a fiú csak jót derült.
- Nem érdekel. Nem vitázom. Én holnapig nem vagyok hajlandó semmit elkezdeni ezzel a... Nem is tudom, micsodával. Megyek aludni. Jó éjt, apa, jó éjt, Damien - mondta, majd tüntetőleg megfordult, és felsétált a lépcsőn. Érezte magán Damien vágytól fűtött tekintetét. Gondolom senki nem mondta neki, hogy egy tizenhat éves bombázót kell pátyolgatnia, gondolta magában vigyorogva.
Aznap éjjel mégis kicsit zavartan hajtotta álomra a fejét.
